Nem vagyok egyedül!

Elhagytak, egyedül hagytak, és nem mondtak semmit búcsúzóul. Először azt hittem, azért mentek el, mert nem vagyok elég jó; majd arra gondoltam, túlságosan is jó vagyok. Talán mert elfogadok másokat, amit ők legtöbbször nem tudnak. Ők nem voltak igaz barátok! De maradt még velem egy pár társ még - még nem ment el mindenki. - Akik lehet, hogy már nagyon is ismernek. Ismerik a hülyeségeim, furcsaságaim, bolondságaim... és tudnak engem tolerálni. Mosolyt csal az arcomra, ha gondolnak a mániámra. Érzem ilyenkor, hogy ismerik az igazi énem. Nem mindig értem én se magamat; megeshet, hogy ők jobban ismernek. Bár erről úgy gondolom, hogy csak azt látják, amit mutatok. De van egy- kettő, akiről én úgy gondolom, képes belátni a felszín alá. Az is lehet, hogy többen vannak, mint amit én hiszek. Nem tudhatom. Ők se tudnak mindent rólam.
Mikor belevágok egy új dologba, és még nem merem túl sok embernek bevallani, mire készülök, titkon megosztom velük. Ők talán nem is sejtik... De én csak mosolygok, hogy egyszer mostmár más is tudni fogja, ha már ő is tudja. A barát, aki nem hagy egyedül. Nem fogom azzal megszakítani a kapcsolatot, akit szeretek, és látok nap mint nap... Vagy olykor csak havonta, mert máshogy nem megoldható. De amúgy jókat nevetünk együtt, és valahogy voltak olyan pillanatok, amikor gondoltam arra, hogy ének órán mennyit nevettünk, meg föci vagy töri órán dolgozatok közben mindig segítettünk egymásnak. Meg minden egyéb emlék, mi az évek során a fejembe vésődött, s nagy részét nem is akarom elfelejteni!
Szóval vannak még emberek a világon, akik miatt még a legmagányosabb ember is érezheti, nincs egyedül. Csak gondolkodnia kellene: Mennyien írnak rajtam kívül ebben a pillanatban? Vagy abból még talán kevesebb van, de biztos a nagy világban most rajtam kívül hallgat még An Cafe - Alone-t valaki! Csak képzeljük el, mennyire rengetegen élünk a Földön. És mennyi a haszontalan, levegőrontó ember, de ugyanakkor milyen sok (remélhetőleg ők vannak és lesznek is többségben!) értelmes, segítőkész, összességében jó, hasznos ember van! Őket kell megtalálnunk, de ez nagyon nehéz. Egyre több a hazug, kapzsi, ingyenélő személy. Romlik a világ. De tudni kell, hogy rengeteg egyforma gondolkodású ember van, és valaki vagy többen is ebben a percben pont erről gondolkodnak. Ők a jók!
Csak meg kell találnunk a jó embereket! És nemsokára őket nevezhetjük a barátainknak, s joggal mondhatjuk; "nem vagyok egyedül". De azt azért megjegyezném, hogy én a romlás ellenére is mindig optimista, na jó... inkább reál optimista leszek. De teljesen mindegy, mert bízni (ha másban nem, hát magamban) és remélni fogok remélem életem végéig.
Hogy miért írtam le ezt? Mert úgy éreztem le kell. Jött valahonnan a mélyből. Mindenki szűrje le belőle a lényeget, meg, hogy mi igaz és mi van benne csak a drámai hatás kedvéért!

És megjegyzésként: Köszönöm mindenkinek, aki ma gondolt rám, még ha ezt tudtomra nem is adta! :)