2011. jún. 14.

most észbekapok!

El se tudom hinni, hogy holnap lesz az utolsó nap. Bolondballagás. XD Vicces lesz. :'D Jók kis napok jönnek most. Bankett, évzáró, ballagás, stb. Ma volt próba.. először és utoljára is. Mert most a levonulást hova próbáljuk többször el.? Aztán a szereplők meg ott voltak tanítás után negyed 3-ig. Én is köztük voltam. Igaz egy 3/4-ed oldalas szöveget mondok, mégis úgy érzem, könnyű dolgom van, mert fel kell csak olvasnom, és figyelni, hogy ne hadarjak, hangsúlyozzak, hangosan mondjam. :3 A többiek (az a kemény 6 ember + a 7.-esek :P) meg mind verset mondanak fejből. ~Már nagyon várom. :) 
Húú.. megvolt a szobámban a nagy pakolás. Egy-két dolgot még el kell raknom, ha szombaton majd jönnek a kis unokatesóim. :P Legfontosabbakat bedobozolom, és leviszem a melléképületbe. Még biztonságba kell helyeznem a gitárt, meg a kisszekrények tetején lévő apró, törékeny cuccokat. Olyan üres lesz így minden polc. =/ 
Ma megvolt a tanárbúcsúztatónk is. 4. szünetben. :) Én is mondtam szöveget, hát persze.. ez szinte természetes. :'3 Aztán virág.. és kész, el vagyunk búcsúzva a tanároktól. Csáo~! X'D
Most már nem sok dolgom van. *w*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése